📠Tárgyi eszköz nyilvántartás

Tárgyi eszköz nyilvántartás

A rendszer használatával lehetőség nyílik arra, hogy egyszeri adatrögzítéssel elkészíthessük az Befektetett eszközök analitikus nyilvántartását is.

Lehetőség van arra is, hogy a cég kalkulációkat végezzen, hogy melyik leírási mód a legkedvezőbb a vállalkozás részére, figyelembe véve a számviteli és adótörvény előírásait, valamint a helyi igényeket.

Tárgyi eszközök adatlap

Menü - Számvitel - Tárgyi eszköz nyilvántartás - Tárgyi eszköz adatlap

A tárgyi eszközök adatlaphoz kétféle képen lehet eljutni, az első variáció az, amikor a főmenüből közvetlen kiválasztással jutunk ide, a másik az amikor a könyvelésből automatikusan feladódik ez a menüpont egy olyan könyvelési tételnél, amelynek egyik oldala egy tárgyi eszközt érintő főkönyvi számlát tartalmaz.

Ha a könyvelésből jutunk ide, akkor a beszerzési dátum, beszerzési érték, munkaszám, költséghely adatai automatikusan kitöltődnek a könyvelés adatai alapján.

Az adatlap kitöltésének menete

  1. Először a leltári számot kell megadni, amit képezhetünk saját magunk is, de a lehet sorszámosztót is használni. Ez utóbbihoz rendszerbeállítás is szükséges.

  2. Ha mi képezzük a leltári számokat, akkor a következő formát ajánljuk, mert így könnyebben lehet listákat kérni: 1999/001, 1999/0001

  3. A megnevezés rovatba a tárgyi eszköz nevét kell beírni.

Alapadatok

Tárgyi eszköz csoport

A különböző beszámolókhoz szükséges csoportosításokat lehet itt megadni. (pld. KSH szerinti kérdőívekhez itt lehet különböző paramétereket megadni)

Besorolás

Egyéb csoportosításra ad lehetőséget

Munkaszám – Költséghely - Költségviselő

Ha a könyvelésből lépünk ide, és ott kitöltöttük ezeket a mezőket, akkor hozza automatikusan a rendszer az ott megadott adatokat, ha külön léptünk be ide, és használunk munkaszámokat-költséghelyeket - költségviselőket, akkor a gördítő sáv segítségével ki kell azt választanunk.

Kitöltésük nem kötelező.

Aktiválás dátuma

Itt kell megadnunk, hogy milyen időpontban szeretnénk majd aktiválni a tárgyi eszközünket.

Figyelem !!! Ennek a mezőnek a kitöltése nem azt jelenti, hogy már aktiváltuk is, ez csak információ, hogy mikor szeretnénk majd aktiválni.

Erre a mezőre, valamint a beszerzés dátumára-értékére és a Bruttó értékre is vonatkozik az, hogy ha a könyvelésből lépünk ide, akkor a rendszer felajánlja az ott rögzített adatokat.

Utolsó Écs. Dátuma

Ennek a mezőnek a kitöltésére, akkor van szükség, ha már meglévő tárgyi eszközeinket szoftver váltás miatt rögzíteni akarjuk ebben a rendszerben. Ide lehet beírni, hogy mikor volt az utolsó értékcsökkenés számítás.

Ha nem régi tárgyi eszközt viszünk fel, akkor ezt a mezőt a rendszer automatikusan ki fogja tölteni, ha megtörtént az értékcsökkenés számítás.

Beszerzés dátuma

Ha nincs kitöltve, akkor a beszerzés időpontját kell beírni ide.

Beszerzés értéke], Ft / deviza

Ha nincs kitöltve, akkor a beszerzés értékét kell beírni ide.

Aktiválva

Ha a kis kocka „Sötét”, akkor aktivált az eszközünk.

Állapot

Ez a mező fogja mutatni, hogy az adott eszközünk, milyen „állapotban” van:

A Aktivált

K Kivezetett

E Értékcsökkenést számoltunk már el rá

S Selejtezve

Aktivált bruttó érték

Ha nem ajánlja fel a rendszer, akkor kell csak kitölteni. Az aktivált bruttó érték felülírható, azaz, ha nem a teljes beszerzési értéken aktiváljuk az eszköz, akkor azt itt beírhatjuk.

Maradvány érték

Abban az esetben kell kitölteni, ha azt szeretnénk, hogy egy tárgyi eszköz nyilvántartási értéke ne kerüljön egy bizonyos érték alá, ebben az esetben az értékcsökkenés elszámolását csak eddig az értékig fogja engedni a rendszer.

A rendszer úgy számol, hogy a számviteli törvény szerint figyelembe veszi a maradvány értéket, míg az adótörvénynél kihagyja azt.

Leírási idő - Várható leírás vége

Ezeket a mezőket nem kell kitölteni, hiszen a leírási mód megadásakor a rendszer automatikusan ki fogja számolni.

Könyvelési napló

Itt kell megadnunk, hogy mely naplóba fogjuk könyvelni, /automatikusan feladni / eszközeinket érintő gazdasági eseményeket.

Célszerű létrehozni erre egy teljesen külön naplót, mert ebben az esetben könnyebb lesz a későbbiekben a visszakeresés.

Tárgyi eszköz főkönyvi száma

Itt azt a főkönyvi számot kell megadni, ahol aktiválás után a tárgyi eszközt nyilván fogjuk tartani.

Az itt megadott főkönyvi szám fogja „Vezérelni” a tárgyi eszköz összes gazdasági eseményét is.

Figyelem!!! Ha itt elrontjuk, akkor az összes gazdasági eseményt rosszul fogja végrehajtani a program. Természetesen javítható, de a fölösleges munka elkerülése miatt kérjük pontosan kitölteni.

VTSZ

A vámtarifaszámot lehet ide beírni.

Leírási kulcs

Itt határozzuk meg, hogy milyen leírási módokat és kulcsokat szeretnénk alkalmazni a Számviteli Tv. -és Adó Tv. szerint, illetve ha szükség van rá /pld. Külföldi érdekeltségű cégeknél / az egyéni elvárások szerint.

Az egyes leírási módokat a Tárgyi eszközök gazdasági eseményei menüpontban lehet rögzíteni

Számviteli tv. szerint

Adó tv. szerint

Egyéni módszer alapján

Egyéb

A tárgyi eszközhöz kapcsolódó további információkat lehet felvinni

Szállító cég Az ügyféltörzs listából a gördítő sáv segítségével tudjuk kiválasztani

Bizonylatszám: számla száma

Gyártás dátuma:

Élettartam:

Felelős: Ügyféltörzsből választható a gördítő sáv segítségével

Megjegyzés: egyedi azonosítókat tudunk felvinni a tárgyi eszközzel kapcsolatosan - Pld. Gyári szám, motorszám stb…

Speciális adatok

Egyedi tulajdonságokat lehet az eszközhöz hozzárendelni pl. szín, tárolási hely, szobaszám, egyéb dokumentumok .

Tartozékok

A már felvitt, külön nyilvántartási számokkal ellátott tárgyi eszközök közül itt lehet beválasztani azokat az alkatrészeket, vagy tartozékokat, amelyek az adott „Nagy” tárgyi eszközhöz tartoznak.

Gazdasági események

Itt tudjuk a gazdasági eseményeket időrendi sorrendbe felvinni. Első esemény mindig az aktiválás. Töltsük ki a megfelelő dátumot, majd az aktív mezőket, pl. Mennyiség.

Írjuk be az összegeket ( rendszer automatikusan felajánlja az összeget ) majd nyomjuk meg a végrehajt gombot. ennek hatására létrejön a gazdasági esemény sor. A gazdasági eseményeket meg lehet szüntetni, de csak egyesével és csak mindig az utolsót.

Ügyeljünk arra, hogy csak nem könyvelt eseményt szüntessünk meg !

Állítható, hogy a gazdasági esemény állapota könyvelt, vagy nem könyvelt legyen. Erre akkor lehet szükség, mikor régebbi időszakra kívánunk felvinni eseményt, vagy újból fel szeretnénk adni a könyvelésnek.

Próba ÉCS

Az aktuális tárgyi eszközre lefuttathatunk egy próba számítást

Próba ÉCS Mind.

Az összes eszközünkre lefuttathatunk egy próba számítást.

Vonalkód nyomtatás

Változott a vonalkód nyomtatás.

Több címke méretet tudunk használni, amit egy címketörzsben tudunk beállítani, sőt címkénként más alapértelmezett nyomtató is megadható. A „Rendszer törzsek / Címke törzs” menüpontban előre beállított cimketípusok közül kell kiválasztani a nyomtatandó címkét.

Felveszünk új nyomtató, átmásoljuk a scriptet, mentés

A címke törzs beállítását külön dokumentumban részletezzük.)

ÉCS elszámolás

Menü - Tárgyi eszköz nyílvántartás - ÉCS elszámolás

Megadjuk a dátumot, és a "indítás" gombal a program elszámolja az értékcsökkenést. Ezután az autómata feladásnál, "5. Tárgyis eszköz" feladásnál tudunk feladni a könyvelésbe.

Tárgyi eszköz leltár

Menü - Számvitel - Tárgyi eszköz nyilvántartás - Tárgyi eszköz leltár

Új leltár felvétele

Nyomjuk meg az F4 billentyűt, és a fent megadott leltári napra, elkélszíti a rendszer az üres leltári ívet. Nyomtassuk ki a leltári ívet ( F3 ), ezt meg tudjuk tenni költséghelyenként, majd vegyük fel a leltárt.

Leltár feltöltése kézzel

Mozogjunk rá a számolt oszlopra ( sárga kurzor ) , nyomjunk egy ENTER billentyűt és írjuk be a fellelt mennyiséget.

Leltár feltöltése, file-ból vonalkód alapján

Szöveges állományból is fel lehet tölteni a leltárat. Az állománynak csak a vonalkódokat kell tartalmaznia, egymás alatt felsorolva. Pl vonal.txt

.

0200000000097

0200000000103

.

.

Ugyanabból a vonalkódból több sor is lehet, a rendszer hozzáadja a már felvett tételhez.

Leltári ív kitöltésének folytatása

Lépjünk a Leltárazás dátuma mezőre, nyomjuk meg az F10 billentyűt és válasszuk ki a megadott dátumú leltárat

Tárgyi eszköz gazdasági eseményei

Ez a lap jelenleg nem tartalmaz szöveget. Rákereshetsz a lap címére más lapok tartalmában, vagy megtekintheted a kapcsolódó naplófájlokat.

Tárgyi eszköz ÉCS leírási módok

Ez a lap jelenleg nem tartalmaz szöveget. Rákereshetsz a lap címére más lapok tartalmában, vagy megtekintheted a kapcsolódó naplófájlokat.

Tárgyi eszközök csoportok

Menü - Számvitel - Tárgyi eszköz nyilvántartás - Tárgyi eszköz csoportok

A különböző beszámolókhoz szükséges csoportosításokat lehet itt megadni. (pld. KSH szerinti kérdőívekhez itt lehet különböző paramétereket megadni)

Tárgyi eszközök speciális adat karbantartó

Ez a lap jelenleg nem tartalmaz szöveget. Rákereshetsz a lap címére más lapok tartalmában, vagy megtekintheted a kapcsolódó naplófájlokat.

Last updated